Nyalka község honlapja


A tartalomhoz

Főmenü:


Páskom Kultúrális Egyesület

Civil Szervezetek

Egyesületünk magját azon nyalkai fiatalokból álló összeszokott baráti társaság képezi, kik 1991-ben tánccsoporttá alakulva a népi kultúra ezen szeletének ápolására és továbbadására áldozták idejüket. 1992-től már gyermek néptánc csoportok képzését indítottuk meg, melynek létszáma oly ütemben gyarapodott, hogy pár év múlva már három korcsoportban oktattunk.

A csoport idősebb tagjait azonban nem elégítette ki e tevékenység, így a törzsgárdában egyre kristályosabbá vált a cél: saját falunk értékeire, hagyományaira kell felhívjuk, lehetőleg már a gyerekek figyelmét, hogy megismerjék lakóhelyük múltját, életét, szokásait.

E gondolat hatására 1995 tavaszán megalakult a Páskom Kulturális Egyesület, és egy – az év jeles napjaihoz kötődő, ciklikusan ismétlődő– játszóház-programot dolgozott ki, melyet az azóta megrendezett játszóházak tapasztalatai alapján, csak kis mértékben módosított. Megalakulásunk óta több falunapi, valamint a régióban lezajlott kulturális rendezvény lebonyolításában tevékenykedtünk sikerrel. Elöregedő községünk különböző iskolákba járó gyermekei számára az Egyesület megtartó erő kívánt lenni.

1996-ban korabeli dokumentumok felkutatásával az egyesület tagjainak közreműködésével alkotta meg címerét községünk. A falu első – a Szentmártoni Bencés Rend alapítólevelében található – írásos említésének 1000. évfordulóját 2001-ben ünnepeltük. Ezen alkalomra a település egy korábban méltatlanul elhanyagolt területét parkosítottuk és egy ott felállított emlékművel tisztelegtünk az elmúlt ezer évnek. A megvalósítást a falu önkormányzata, és a helyi lakosok is támogatták. Az ünnepséggel egyidejűleg avattuk Nyalka első köztéri játszóterét.

Tevékenységünk során külföldi kapcsolatokat teremtettünk például a burgenlandi Őrisziget magyar néptánccsoportjával, valamint a Sint-Niklaas-ban működő flamand Boerke Naas nevű hagyományőrző csoporttal. 2003-ban a Pécsi Tudományegyetem néprajz szakos hallgatói által Nyalkán gyűjtött dokumentumokból készült fotókiállítás bemutatása is egyesületünk nevéhez fűződik.

2005-től, a tánccsoportok önálló szervezetbe tömörülése után, új arculatot kívántunk adni egyesületünknek. Ekkor született a Hujjantó című kulturális és közérdekű információkat terjesztő kiadvány ötlete, melyet negyedévenként azóta is megjelentetünk. Ebben az évben a nyalkai templom megrepedt öregharangjának újraöntéséhez sikeres jótékonysági koncerttel járultunk hozzá. Hagyományteremtő szándékkal – a falunkban élő idősebbek segítségével – elevenítettük fel az egykori aratások emlékét. E programot 2006-tól fogathajtó és lovas ügyességi versennyel bővítettük.

Egyesületünk a község épített és természetes környezetének óvása mellett, Nyalka kulturális életének fellendítésére helyezi továbbra is a hangsúlyt. Fent említett Hujjantó újságunk helytörténeti vonatkozású tanulmányai egy már régóta kiadásra váró falumonográfia alapjait vethetik meg.


Tisztelettel; Tanai Péter, egyesületi elnök

Kezdőlap | Intézmények | Civil Szervezetek | Hírek | Közérdekü | Településünkröl | Galéria | Letöltések | Apróhirdetések | Térkép | Oldaltérkép


Almenü:


2012 máj 17 | webmaster@nyalka.hu

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe